De miért is akarom elengedni azt, akitől vagy amitől már eleve el vagyok különülve? Mi elengedni való van ezen még?
Ha már tudom, hogy kit vagy mit is akarok elengedni, akkor már tudom azt is, hogy kitől vagy mitől vagyok eleve külön. Már az, hogy nevén neveztem, elkülönítettem. Hová engedjem akkor még el?
Az elengedés problémája addig van jelen, amíg az az illúzióm, hogy vagyok én, a kis „én”, aki kívülre figyelek, mert azt hiszem, azt képzelem, hogy van rajtam kívül bármi, sőt nemcsak bármi, hanem olyan valami, amire szükségem lehet ahhoz, hogy az legyek, ami vagyok, éppen most, itt és most.
Azonban, ami itt és most vagyok, az nem EGY velem itt és most? Ha pedig EGY velem, akkor hol vagyok én, és hol van az, amit ez az én el akar engedni?
Ha viszont mégsem EGY velem itt és most, akkor miért is van rá szükségem itt és most? Sőt, annyira szükségem, hogy el sem akarom engedni.
El tudok-e engedni bármit is, ami itt és most EGY velem? El kell-e engednem bármit is, ami itt és most vagyok? S ha igen, miért kellene elengednem?
El tudom-e, el kell-e engednem a múltamat például, vagy az idejétmúlt helyzeteimet? Van-e ezeken egyáltalán bármi elengedni való? A múlt az nem a múlt? A múlt az már nem elmúlt? Hogyan engedjem el azt, ami már nincs is itt?
Ami itt és most vagyok, az miért ne lenne velem itt és most?
Ami pedig nincs velem itt és most, arra miért is lenne szükségem?
A Valódi Elengedés annak felismerése, hogy Vagyok, aki Vagyok, aki VAN, a Vanság, a Létezés, a Teljesség, a Szeretet.

Szeretettel: Júlia