TANÍTÁSOK JÚLIA ÁLTAL

A Valódi Szabadságról

A Valódi Szabadság a korlátok túllépése, feloldása által valósul meg. Hogyan is?

Amikor megálmodok valamit, elkezdek kötődni az álmomhoz. Elindulok azon az úton, ami az álmom megvalósulásához vezet. Járok az úton, tanulok, gazdagodok, tapasztalok, megbocsátok, feloldok. Megélek mindent, amit ezen az úton lehet. Megélem arról az oldalról is, amikor már csak én adok, én tanítok, és amikor az úton a másik már fontosabb, mint én. Addig élem, amíg eljutok oda, hogy nincs már rendezetlen ügyem, már semmi nem maradt függőben. Mindent megadtunk egymásnak. Mindent megismertem, teljes a lelki-ismeretem, ezért szabad a lelkem. Szabad vagyok, azaz megszűnik bennem minden, ami meggátolná, hogy szabadon, Szeretetként áramoljak. Független vagyok, nem kapcsol az úthoz sem álom, sem vágy, mégis szeretek, tudok szeretni. Nem félek, nincsenek bennem zavaró érzések. A külső és a belső világom teljes összhangban, harmóniában működik, egyensúlyban érzem magam.
Olyan akadálytalan állapot ez, amikor megszűnik bennem minden, ami gátat szabna, mert kiteljesedtem, megvalósult az álmom. A fejlődésem ezen az úton véget ért. Az úttól válok el, az úthoz kapcsolódó álmaim kötöttségétől szabadulok fel, hiszen bevégeztem a dolgaim, beteljesült mindaz, amiről álmodtam.
A Szabadság tehát nem egyenlő a korlát-nélküliséggel, nem egyenlő azzal, hogy azt tehetek, amit akarok. Nem egyenlő azzal, hogy azt csinálom, ami nekem tetszik, akár azon az áron is, hogy a másiknak nem tetszik. Nem egyenlő azzal, hogy ki akarok törni, mert megfulladok, elegem lett. Nem egyenlő azzal, hogy lerázom magamról a másikat. Nem egyenlő azzal sem, hogy nem törődöm azzal, akit vagy amit hátrahagytam. Ez mind csupán a korlátoktól való elhatárolódás, a korlátoktól való menekülés.
Ha valami rávonz egy útra, akkor az az út létezik, akkor azt az utat végig is lehet járni. A Szabadságban az álom és az álom megvalósulása egyesül.

Szeretettel: Júlia