Amikor valóban érdekel bennünket, amikor valóban fontos számunkra valami, Teljes Figyelemmel figyelünk. Például, ha Teljes Figyelemmel figyelünk egy másik emberre, miközben beszél hozzánk, akkor az elménk üres és tiszta. Nincs gondolatunk, nincs érzésünk. Nem ítéljük meg, nem véleményezzük sem a mondanivalóját, sem annak körülményeit. Nem foglalkozunk azzal, hogy igazat mond-e vagy sem. Nem próbáljuk megérteni. Nem elmélkedünk azon, hogy ennek most vajon így kellene-e történnie vagy sem, vagy hogy mi lesz ebből ezután. Nem gondoljuk tovább azt, amit hallunk, és nem vonunk le belőle következtetést. Valójában még annyit sem reagálunk, hogy „igen” vagy „nem”. Csupán csak hallgatunk és VAGYUNK.
A Valódi Figyelem szabad tehát mindenféle ítélettől, értékeléstől. llyenkor az összes energiánkkal és életerőnkkel Figyelünk, és olyannyira átadunk mindent a Figyelemnek, hogy nemcsak a megfigyelő „én”-ünk tűnik el, hanem az is, amit megfigyelünk.
Ugyanis, ha a megfigyelő „én” nincs jelen, akkor megfigyelt sincs, és fordítva, mert a megfigyelő és a megfigyelt egy és ugyanaz. Csak a Megfigyelés, a Figyelem VAN.
Nincs tehát középpont, ahonnan történne a megfigyelés, az értékelés. Az „én”, ami a múlt, nincs jelen. Ha pedig nincs „én”, nincs középpont, akkor határvonal sincs, sem térben, sem időben, vagyis nincs tér és idő, amiben tarthatna a Figyelem. Nincs figyelemelterelés, hiszen nincs hová elterelődni. Nincs időtartam, s így nem kérdés a Figyelem tartóssága, fenntarthatósága, folytonossága sem. EGY vagyunk a Figyelemmel. Csak az EGYÜTT, a Minden, a MI van. Mi magunk vagyunk a Figyelem, csak a Figyelem VAN.
Nincs a Figyelmen kívül más, így nincs minek ellenállnunk, nincs mit kizárnunk, nincs mit korlátoznunk, és nincs mire koncentrálnunk, ráfókuszálnunk. Nincs erőfeszítés, hiszen nincs ott az a valaki, a megfigyelő „én”, aki fenn akarná tartani a figyelmet, vagy aki szeretne még jobban máshogyan figyelni. S mivel megszűnik a figyelem növelésére, fejlesztésére, gyakorlására irányuló törekvésünk, nincs miért és nincs is mit gyakorolnunk, megtanulnunk azon, hogy hogyan figyeljünk. A Figyelem természetesen jön. Ez egy olyan állapot, amit nem lehet szavakba önteni, hiszen itt gondolatunk sincs. Az elme Csendes. Hatalmas, Végtelen a tér és energia…
Azonban amint a memóriánk, azaz a múltunk, a kondícionáltságunk előtűnik, és előhívja a „megfigyelt”-et, az pedig azt, aki megfigyel, azaz a megfigyelő „én”-t, az már többé nem Figyelem. Bekövetkezik a kettéhasadás, a félelem állapota. Ha pedig bármitől, bárkitől is félünk, nem figyelünk.
De vajon vezet-e út ebből a nem Figyelemből, azaz figyelmetlenségből a Figyelembe? Van-e kapcsolat e nem Figyelem és a Figyelem között? Van-e köze a nem Figyelemnek a Figyelemhez? Ha a nem Figyelemből a Figyelemhez szeretnénk eljutni, akkor még mindig a nem Figyelemben mozgunk. De vajon meg lehet-e tagadni a Figyelmet? Tudunk-e nem Figyelni? Létezik-e olyan, hogy nem Figyelem, vagy a nem Figyelem is Figyelem? Vagyunk-e valaha is figyelmetlenek, vagy mindössze annyi történik, hogy a gondolatok által látszólag elkülönül a figyelmetlenség, azaz a nem Figyelem a Figyelemtől?
A Figyelem VAN. MI magunk vagyunk a Figyelem.

Szeretettel: Júlia