TANÍTÁSOK JÚLIA ÁLTAL
A Valódi Értékről
A mindennapi életünkben a tetteinket mindig valamilyen értékrend alapján határozzuk meg. De vajon honnan származnak ezek az értékek?
Kívülről, véletlenül pottyannak az életünkbe, vagy mi hozzuk létre őket? Az értékeket vajon társadalmi nyomás hatására, félelemből, védekezésből a körülmények szülik, vagy velünk születettek az értékeink? Miért vannak értékeink? Miért vetítünk ki értékeket a világban? Talán, hogy útmutatást adjanak a mindennapi életünkben, vagy célt, mert cél nélkül bizonytalannak, elveszettnek, hasztalannak érezzük magunkat? S mi lenne, ha nem lennének értékeink? Egyáltalán szükségünk van-e értékekre, és hová vezet az, hogy értékeink vannak? S az értékeink vajon tartósak, vagy az egyik értékről a másikra mozgunk? Egyértelműek-e az értékeink, vagy sokkal inkább az egymásnak ellentmondó értékeink ördögi körében élünk? Van Valódi Érték, vagy az értékek mind csupán hamis illúziók?
Születésünk pillanatától fogva folyamatosan arra programoznak bennünket, hogy mi a jó és mi a rossz, s hogy mit kell tennünk, elérnünk ahhoz, hogy elfogadjon, elismerjen, hogy hasznosnak, értékesnek tartson bennünket a társadalom.
De vajon, ha azonosulunk ezekkel a programokkal, ha mintákat követünk, nem veszítjük-e el a közvetlen kapcsolatunkat a Valósággal? S vajon nem emiatt érezzük-e magunkat bizonytalannak, zavarodottnak, jelentéktelennek, sőt, üresnek? Mindenesetre külső dolgokba kapaszkodunk, vagyis ezt a belső szegénységünket külső gazdagsággal, anyagi, tárgyi javak birtoklásával, vagy valamiféle pozícióval, hatalommal, hírnévvel próbáljuk kompenzálni. A belső bizonytalanságunk, zavarodottságunk elől kívülről készen kapott elvekbe, eszmékbe, hiedelemrendszerekbe és dogmákba menekülünk. Végül pedig mindezek a menekülési útvonalaink, mint kapaszkodók, válnak értékké, sőt a legfőbb értékké számunkra. De vajon miféle értékek ezek?
Értékelni annyit jelent, hogy összehasonlítjuk a „mi”-t a „mit kellene”-vel. Összehasonlítjuk, vagyis mi, a kis „én”-ünkkel azt képzelve, hogy bármit is tudunk, megítélünk, osztályozunk és választunk. De vajon nem a saját előítéleteinket vetítjük ki ilyenkor, és a múlt alapján, a múlt mérlegével mérünk, miközben a Valóságot nem is látjuk? Sőt, nem hasadunk-e ketté, nem kezdünk-e el harcolni magunkkal, amikor összemérjük azt, amik jelenleg vagyunk azzal, amilyennek a kis „én”-ünk szerint lennünk kellene? Nem nyomjuk-e el, nem tagadjuk-e meg azt, amik vagyunk, ami most van, miközben megpróbáljuk kontrollálni a Valóságot? S a Valóságnak egyáltalán szüksége van-e osztályozásra? Szüksége van-e arra, hogy a gondolat mérlegeljen, és meghatározza, mi az értékes? Vagy bárminek a létezése már önmagában Teljes, a gondolat általi mérlegelés pedig csak irigységet, versengést és félelmeket szül?
S vajon milyen értékrend az, ami mintákon, menekülésen, a Valóság elnyomásán alapul? Vezethet-e elégedettséghez az ilyen értékrend, vagy éppen ellenkezőleg, az elégedetlenséget, a kapzsiságot, az erőszakot erősíti, hiszen egy állandóan változó világban próbálunk általa maradandó kapaszkodót találni?
Lehet-e Valódi Érték az, amit tapasztalatokból, emlékezetből, társadalmi kondicionálásból, félelmekből hozunk létre, vagy ezek csupán az elménk konstrukciói, elme gyártotta szabályok, elvek, ideák? Lehet-e Valódi Érték egy olyan elképzelés, ahol a tény valójában nem is tény, csupán a saját elménk szüleménye, amit mi magunk hiszünk valóságnak? Lehet-e Valódi Érték a múlton alapuló tudás, az elismerések, a társadalmi státusz, a hírnév, a pozíció, a tekintély, a hatalom, az anyagi javak, vagy ezek csupán a saját fontosságunk illúziói? Lehet-e Valódi Érték az, ami mögött a biztonságra, az önigazolásra való törekvésünk rejlik, mint például az ígéretek, a garanciák, a tervek, az ideálok, az elvárások, az eszmék, a dogmák, vagy ezek inkább valamiféle magunkra kényszerített, jövőbeli elképzelések csupán? Lehet-e Valódi Érték az, amiből konfliktus születik, ami elfedi azt, ami éppen VAN, ami megtagad bennünket, és elválaszt a Jelen Valóságától? S egyáltalán, a „valamilyennek kellene lennem” illúzióját miért tartjuk többre annál, AMI VAN?
Amíg a gondolataink általi elvárások, elvek, előítéletek után megyünk, amíg tapasztalatokhoz, elképzelésekhez ragaszkodunk, vagy azokra vágyunk, addig megosztóvá, kisajátítóvá válunk, és az érték tévedését követjük. Például amikor azért szeretnénk megszerezni egy tárgyat, mert azt képzeljük, hogy fontosabbnak, különbnek, vagy nagyobb biztonságban érezzük magunkat általa, akkor azonnal a hamis értékrend börtönébe kerülünk. De vajon valóban elfedhetjük a belső ürességünket azzal, hogy egy tárgynak, a valós funkciója helyett, hamis értéket tulajdonítunk? Vagy például, amikor vakon, megkérdőjelezés és kritika nélkül elhiszünk valakinek egy állítólagos tényt, ami csupán az ő személyes igazsága, akkor egy idegen, hamis értéket teszünk magunkévá. De vajon miért mondunk le az éberségünkről, és miért választjuk inkább egy másvalaki által gyártott illúzió kényelmes biztonságát ahelyett, hogy saját magunk járnánk utána, mi a Valóság? Vagy például, amikor megkritizálnak bennünket, és mi támadni, vagy védekezni kezdünk, azonnal láthatóvá válik a hamis értékhez való kötődésünk. A belső feszültségünk és dühünk jelzi, hogy felépítettünk magunkról egy képet, egy hamis értéket, amit, mivel megkérdőjeleztek, megpróbálunk megvédeni. De vajon az Igazság szorul-e védelemre? Vagy például, amikor félelemből függő kapcsolatokat hozunk létre, birtoklunk és kisajátítunk, akkor az önző ragaszkodásunk hamis értékét követjük. De vajon ilyenkor látjuk-e egyáltalán a másik embert, vagy csupán azt a vélt biztonságérzetet, amit a másik birtoklása szerintünk nyújt nekünk? A Valódi Szeretet féltékeny és birtokló, vagy a Szeretet maga a Tiszta, elvárások nélküli Szabadság?
A hamis értékek minden esetben az összehasonlításból élnek. Ha azonban ránézünk közvetlenül, mindenféle összehasonlítás nélkül, akarás, elemzés és önérdek nélkül a reakcióinkra, arra, AMI VAN, amikor a menekülés és mások hibáztatása helyett együtt maradunk a rossz érzéseinkkel, a hamis értékek azonnal feltárulnak, és elveszítik a hatalmukat felettünk. A hamisat hamisnak látjuk, mely ettől elpárolog, és helyet ad a Valódi Értéknek. Természetes módon bukkan fel, ami Valódi és Igaz.
A Valódi Érték nem olyan valami, amit el kell érni. A Valódi Érték itt és most van. A Valódi Érték a Jelen pillanat, a Valóság Tiszta, előítéletmentes észlelése, a Mindennel való abszolút EGYSÉG szent állapota, ahol a megfigyelő és a megfigyelt EGY. A Csend Tiszta tere, mely nem kér és nem vár semmit, Tiszteletben tartja a határokat, és nem asszisztál az egók romboló játszmáihoz. Csendből fakadó Szeretetteli ölelés, sziklaszilárd, Tiszta Jelenlét. Valódi Egyedüllét, mely nem függ mások jelenlététől, elismerésétől, jövőbeli ígéreteitől. Az Élet természetes Szépsége, a Valódi, mérték nélküli Jóság, a Tiszta Szeretet.
Szeretettel: Júlia